Az utóbbi időben igen népszerűek lettek a készen kapható ringlis függönyök, így nálunk is többen ezt a típusú függesztést keresik.
Azok számára, akik nem ismerik ezt a megoldást el kell mondanunk, hogy a ringlik műanyag, illetve fém karikák, amelyek középen szétnyithatók. Egyik oldalukat a függöny tetején a megfelelő méretre kilyukasztott körbe illesztünk, a karika másik oldalával pedig rögzítjük.
A forgalomban levő ringlik több színállásban is kaphatók, 35,5/55mm méretben. A szín kiválasztásakor célszerű a feltett karnishoz alkalmazkodni. Elérhető színek 2025-ben: fehér, fekete, antik sárgaréz, matt sárgaréz, matt króm, vörösréz, gránit és matt acél. (A képen az eredeti színsor látható – de csak az előbb megjelölt színek elérhetőek)

Fontos tudni, hogy csak rúdkarisoknál tudják ezt a feltevési módot választani, hiszen a ringli betétele után a rúdra fel kell húzni az anyagot. A rúdkarnisokról bővebben Mindent a fém karikás rúdkarnisokról című cikkünkben olvashat.
Amennyibe ezt a megoldást választja a következőket kell megvásárolnia a textilen túl:
- Páros számú ringlit, 140cm széles anyag esetében 8db feltétlenül szükséges
- Erősítő szalagot, ami a textil tetejére varródik, és szélességével valamint merevségével biztosítja, hogy a beütött karikák között az anyag szép egyenesen álljon.
A függöny varrt hosszának megadásához a karnisrúd tetejétől vegye a méretet.

Előnyök és hátrányok
Tudniuk kell, hogy ez a megoldás drágább lesz, mint egy felvarrt behúzó szalag, de a végeredmény sokkal egyedibb lesz, és nagyon szép egyenletes ráncolódást ad textiljének még széthúzott állapotban is. Érdemes észben tartani, hogy minden függöny mosás alkalmával, a függönyöket csak a karnis rúdak kioldásával és mozgatásával tudjuk megoldani. Idősebb korosztály számára ez valószínűleg segítséget ígénylő művelet.
Tippek tanácsok:
Ringlis függönyök mosásánál javasolt a mosózsák használata.
Aki nem szaküzlettel szeretné megcsináltatni ringlis függönyét, feltétlenül készítsen ki egy remek éles ollót, és nem árt egy kis anyagdarabon „próbalyukasztásokat” végeznie, mielőtt a belevág az értékes textiljébe. A ringlis függöny “házi” elkészítéséhez nemsokára itt a blogban mutatunk be egy képes leírást.